Barantás Kopjafa

DSCN3017.JPG



2010 június 19. Miháld, Fényünnep – MSZ Zala megyei gyűlés


A Thúry Baranta közösség kopjafát állít Boldogasszony Anyánk tiszteletére.


Bízunk benne, hogy jó példával járunk elöl, és a Kárpát haza más településein is találkozhatunk ugyanilyen kopjafával majd. Adjuk hírül vele, hogy a Mária országa lesz még egyszer egy közösség.

Trianoni megemlékezés Nagykanizsa 2010

Trianon 2010.JPG


Jó Magyar emberekként a Thúry Baranta - Íjász közösségünkből 18 legény és leány díszőrséget adott történelmi zászlót tartva a Kárpát medence legnagyobb Trianoni emlékművénél.


Ízleljétek a szót: díszőrség.


Díszei voltak az ünnepnek és szimbolikus őrei lehettek az elmúlt több ezer éves Kárpát medencei örökségünknek.


Ezúton is szépen köszönöm a helytállásukat mely a nagy meleg miatt komoly próbatétel volt.

Baranta nemzeti edzőtábor


2010. július 11-18. Kunszentmiklós-Bösztörpuszta

Baranta polgári védelem



Várjuk minden olyan barantás jelentkezését a csoportba, aki a mostani esőzések miatt kialakult vagy a későbbiekben ehhez hasonló esetekben a bajba jutott társainknak segítene!


A jelentkezők a csatolmányban található táblázatot kitöltve küldjék vissza a bognaristvan2@gmail.com e-mail címre, amibe minden kért adatot írjanak be, hogy szükség esetén tudjunk értesíteni minden érintettet!

Tudnivalók a csíksomlyói hétvgével kapcsolatban (2010. május 21-24.)



Személyi okmányok mindenkinél legyenek!


Mindenki hozzon magával hálózsákot, derékaljat, éjszakára meleg ruhát, kényelmes cipőt, esőkabátot, italt!
Mindenki hozzon magával péntekre és hétfőre teljes napra, szombaton és vasárnap reggelire és vacsorára ételt, tányért (csajkát), evőeszközt, poharat, eü. papírt.

Baranta a VI. Nagy Sportágválasztón



Ez évben a Baranta is jelen lesz a 2010. május 14-15-én immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nagy Sportágválasztón.


Várjuk minden Baranta csapatból a rész venni kívánók jelentkezését!


Mindkét napon egy bemutatóra van lehetőségünk a színpadon (8mx10m) a többi sportág mellett, de tartunk még két bemutatót a számunkra kijelölt füves területen (13mx16m) is. Emellett lesz nyílt edzésünk és folyamatos ismertetés és foglalkoztatás a Barantáról az érdeklődőknek.

Nagykanizsa Városnap – Thúry vitézi torna



Jó dolog közösségben lenni, ahol együttgondolkodó emberek találnak egymásra. Ilyennek tekinthető az a Baranta edzőképző is, ahol hallottam arról, hogy általános iskolásoknak sorversenyeket kellene rendezni, a vitézi magatartás gyakorolására. Ezen a gondolaton felbuzdulva, úton hazafelé a forgatókönyv már készen is volt elméletben.

Hirtelen jött felkérés - Baranta az "RTL-Reggeli" c. műsorában!


Hétfőn délután érkezett a megkeresés, hogy el tudnánk-e vállalni egy Barantáról szóló hét perces rövid ismertetőt a Reggeli című műsorban. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a szokásos kekeckedések helyett teljesen normális hangulatban fogadtak bennünket. Úgy látszik változik a világ.
Köszönöm a gyors reagálást és segítséget a Zrínyi Baranta csapatának.

Itt lehet megnézni a bemutatkozót:
http://www.rtlklub.hu/most/10001_reggeli_10-04-27

Baranta Sportoktató A. képzés I/4. Összevonás (2010.05.28-29.)

nyz.jpg


Először is köszönöm mindenkinek a segítségként kért visszajelzéseket az időpont változtatással kapcsolatban. A 2010. május 28-29.-ei hétvégét háromszor annyian találták jobbnak, ezért erre került a választás.

Megkérek minden előzetesen jelentkezőt, hogy ne felejtse elküldeni a csapatokból érkezők pontos létszámát a jelentkezési határidőig.

Helyszín: Bp. XV. ker. Pázmány Péter u. 29-33.

Csíksomlyó!!!

csik3.jpg


Ezúton értesítünk minden Barantást, hogy buszok szervezésének véglegesítése miatt a szükséges létszám lejelentési határideje 2010. április 23. (péntek) 20 óra. Az előlegek befizetéséének határideje 2010. április 25. vasárnap.

Aki nem jelentkezett még és szeretne részt venni az jelentkezzen vagy érdeklődjön a következő elérhetőségeken:

Szilaj István: Tel.:20/8518717, E-mail: nagyonszilaj@freemail.hu
Molnár Pál: Tel.:20/8518684, E-mail: hetenyvezer@gmail.com

II. Tiszántúli Edzőtábor értékelés

imagesCAVVKOT5.jpg



A II. Tiszántúli Baranta edzőtábor, a már szokásosnak mondható, jó baráti légkör mellet, kellő számú baranta csapat és barantás legénység részvételével zajlott le Bodaszőlőn. Az edzőtáborban részt vettek a Nyíregyháziak, a Debrecenben nem régen alakult új baranta kese csapat, a Szorgalmatosiak, a Mikepércsiek, a Tiszaszőlősiek, és természetesen a házigazdák, a Bocskai István Debreceni hajdúk baranta csapata. 20 kese, 5 menyét, és kb. 30 öskü barantás vett részt a táborban zajló munkában.

Felvidéki rendezvények

bal00002.jpg



Az elkövetkező évben a Baranta Szövetség támogatni fogja a határon túli magyar szervezetek nagyobb rendezvényeit a közös megerősödés jegyében. A Baranta sokat segíthet azon, hogy ezek a rendezvények visszanyerjék korábbi hírnevüket. 2-3 év alatt ezekre újból tízezrével látogathatnak el nemzettársaink, hogy erőt merítsenek, reményt tápláljanak, új ismerősöket, barátokat találjanak és növeljék önbecsülésüket.