PANNONHALMA – CSÍKSOMLYÓ
1006 KM ÉLETÚT


„Mosd le Uram bűneimet, és vétkeimtől tisztíts meg engem!” – halljuk minden szentmisén. Értem én, Uram, értem. Az elején még nem is nagyon tiltakoztam. De mikor már hatodik napja tekertünk kamionok közt felfelé a szakadó esőben, 8-10 fokban, amit a szembeszél még elviselhetetlenebbé tesz, akkor már kezdtem lázadni… Megtisztulás… Van mit lemosson az eső rólam…
Bár az állomások és az útvonal azonos, az utazás valójában mindannyiunk saját küzdelme. 5 teljesen különböző srác, 5 teljesen különböző élet, 5 teljesen különböző cél ugyanott: a Hargitán túl, fent a csíksomlyói nyeregben, a Boldogasszony lábai előtt.
A hideget meg lehet szokni, ahogyan egy idő után a teljesen átázott, ránk tapadó ruhák nyirkos érintését is. A helyenként 20-30 kilométer hosszú emelkedők után a lejtők elvétve jelentenek élvezetet: a csuromvizes ruhákon átfújó széltől, az arcunkba csapódó esőtől vacogva érünk le az aljára. Minden egyes méter, amit száraz aszfalton teszünk meg, ajándékká válik.
Elbukás. Vérző térdek, vérző lelkek. Feladás. A visszafordulás súlyos döntés, de életmentő lehet. Az elválás pontján felszedett kavics végül Mária lábai előtt hever.
Gondviselés. Esti sötétben, szakadó esőben állunk Erdély kapujában, túl a Királyhágón, mikor egy arra járó apró nénitől pajta, szín után kérdezünk, ahol meghúzhatnánk magunkat éjszakára. Reggel a meleg kályha mellett ébredünk, cserébe csak a régi mosógépét kell lecipelnünk az emeletről. Ő egyedül van a faluszéli házában, mi négyen ismeretlen férfiak, mégis befogad magához éjszakára. Ilyen leosztásról mifelénk sajnos már csak a bulvárújságok bűnügyi rovataiban olvashatunk. Minden éjjel megszáradtunk.
Szováta, az út legkontrasztosabb pontja. Az értékek mibenléte kristálytisztán egyértelművé válik. A 4 csillagos hotel pazarló luxusa éles kontrasztban áll az árvaház egyszerűségével. A melegvizes, pezsgőfürdős medencékből, ahová bekuncsorogjuk magunkat, jó érzés visszamászni az adományokkal tömött padlásra. Az eldobott, kitagadott, meggyalázott gyermekek szemeinek csillogása, apró kezeik szeretetre éhező ölelésének szorítása a világ legdrágább szállodáinak luxusát egy szempillantás alatt nevetségesen szánalmassá teszi.
A Hargitán átérve kitárul a tér: a Csíki-medence egyik, fentről nézve a többi között eltörpülő dombjának aljában ott van a Templom… A felszakadozó felhőkön áttörő napsütésben 70 km/óra körüli sebességgel szaggatunk le a lejtőn. Csíkszereda előtt egymás mellé állunk, úgy hagyjuk magunk mögött a település határát jelző táblát. A könnyeimet a menetszélre fogom…


Az elmúlt napok esőzései során felázott domboldalon bringával küzdjük fel magunkat a nyeregbe. Sok százezer ember, ugyanennyi helyről, ugyanennyi céllal. Megérkeztünk. Fent vagyunk. És a zászlót, ami a teljes út alatt a biciklin lobogott, akkor is magasra tartom a Himnuszok alatt, ha az ég összes csatornájából ránk is zúdítják az esőt. Mert „rossz idő nincsen, csak gyönge zarándok. És nem vagyunk táposok.”
A dermesztően hideg, szakadó esővel átáztatott éjszakában magunk mögött hagyjuk a kegytemplomban virrasztó magyarokat. A Hármashalom oltár fölénk boruló teteje alá húzódva várjuk ki az eső végét. Hajnal előtt tüzet rakunk. Nagy tüzet, meleget, éltetőt. Aztán lassan mindenki egy irányba fordul. Az otthonról hozott gyertyák még mindig ott pislákolnak Mária lábai előtt. Összekapaszkodunk. 10 nap vihar után felkel, és arcunkba tűz a Nap. Teljes búcsú.


Pottyondy Ákos
Kelt Győrben, 2010. június 4-én, Trianon 90. évfordulóján