Kopjafa a bölcsőben, avagy az első barantás kopjafa
2010 Miháld Szala-Virtusfesztivál alkalmával elkészült az első barantás kopjafa, mely szimbóluma az összefogásnak és az előttünk jártak tiszteletének.
A Baranta mozgalom, a magyar kultúra Å‘rzÅ‘je, amely leginkább a falusi környezetben élte túl a fogyasztói világ támadásait. A mai kor emberét furfangos érdekek manipulálják. A márkaneveknek és nem a szimbólumoknak van értéke, pedig a márkafüggÅ‘ség lehúz, a szimbólumok pedig összekötnek. A barantások egy faluból származnak melyet úgy hÃvnak: Kárpát medence. Ennek a falunak az egyik kis fészkébe került a kopjafánk, ami nem is lehetett volna jobb helyen, hiszen a Vukics Ferenc ide járt iskolába és gyermekkori otthona is csupán pár kilométer. Ezen a környéken hallotta azt a szót elÅ‘ször gyerekként hogy Baranta. A kopjafa, ami egyébként temetkezési szokások szerint fejfa, most emlékezÅ‘hely és nem temetÅ‘be, hanem Ãgy a bölcsÅ‘be került. Egyre többen tudjuk: a legnagyobb szám az egy mivel egységet fejez ki. A kopjafa olyan mint egy nagy egyes, mely Ãgy egy nagy egység megtestesÃtÅ‘je.
BÃzunk benne, hogy jó példával járunk elöl, és a Kárpát haza más településein is találkozhatunk ugyanilyen kopjafával majd. Adjuk hÃrül vele, hogy a Mária országa lesz még egyszer egy közösség.
Három éves kihagyás után a virtusfesztivál újraéledt Miháldon. Ezen rendezvények alatt szerzett tapasztalatok bizonyÃtották be, hogy van még magyar összefogás, és önzetlen emberek a hazájuk iránti elkötelezettségbÅ‘l pénzt, idÅ‘t, munkát nem sajnálva emlékezetes dolgokat tudnak véghezvinni.
Vörös András
Thúry Baranta
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Emléktábla.JPG | 794.4 KB |
