Kemény volt ez a hét. Napi nyolc-kilenc óra edzésmunka mellett nem hagytunk túl sok időt a pihenésre, pedig még volt pár dolog, ami elmaradt. Voltak ugyan kisebb fennakadások a szolgálatos tizedek önszerveződésében, de a végén minden megoldódott, hála azoknak a hozzátartozóknak és figyelmes barantásoknak, akik tudták, mi a feladat, és meg is cselekedték.


A főzőmestereink, Jóska bátyánk és Sanyi, nem hitték el, hogy a dolgok ilyen egyszerűen meg tudnak oldódni. Sanyi mesélte, hogy rámutatott egy kanálra – azt kéne elmosni – és hárman ugrottak rá azonnal. Jóska bácsi pedig, amikor hazavittem végül Szabadszállásra, sírva borult a nyakamba: mennyire örül, hogy ilyen embereket ismerhetett meg!


Hegedűs Attila végig csontkovácsolt vagy 35-40 embert. Mindig ott ültek tízen-valahányan, hallgatták a test-lélek-szellem dolgait. Este magába roskadva ült, mikor kiderült, nem is ebédelt. Csak útiköltséget volt hajlandó elfogadni, ezért készítettünk neki szeretet-csomagot: kenyér, szalonna, sajt, sör. Azt mondta: annyira szeret közöttünk lenni…


Molnár V. Jóska bácsi istentiszteletet tartott, nem előadást. Amikor a hangosítást állítottam be, halkan beszéltem, ahogy Jóska bácsi szokott. Erre ő végig fennhangon prédikált, nagy erővel szólt. Prófétált. Talán Dunaújvárosban is hallották, mit mondott. Rájuk is fért.


Karsai Kata is feloldódott közöttünk, pedig pár napja rabolták ki a házát. A tervezett főzőverseny díjait is ő készítette, de mindennek lett gazdája, hiszen ennél szebben nem is fejezhetnénk ki a hálánkat azoknak a kunszentmiklósiaknak, akik napokon át jöttek, munkaidő után (néha közben), hogy legyen zuhanyzó, mosogató, hűtőkamra és miegymás. Kata most is dolgozik, mert még vannak jó páran, akiknek jár a köszönet.


Eljött a vasárnap, a búcsú napja. A távolban dörgött, majd elkezdett esni. A Jóisten azt mondta: hagyjátok azt a főzőversenyt, ettetek a héten eleget, most foglalkozzatok egymással! Mire mindezt felfogtuk, kisütött a Nap, újra beragyogta a tájat. Meg a lelkünket. Rég láttam ennyi könnyező férfiembert.


Ahogy elvonult a tábor, a sátoros erdőben még látszanak az utcák, ahol reggelente jöttetek sorban, álmosan. Szemét sehol. Pontosan úgy, ahogy e helyt megszoktuk. Szomorú volt látni, hogy elmentetek.


Írjatok a www.hetenyvezer.gportal.hu oldalon, az EDZŐTÁBOR VENDÉGKÖNY-be!


Palibatir